Anyu már izgatottan várt rám.Ahogy láttam reggelivel készült, de én egyáltalán nem voltam éhes.Csak az útra tudtam gondolni.Amint megérkeztem felszaladtam a szobámba, hogy a maradék cuccokat is összepakoljam.Úgy döntöttem csak 3 kisebb bőröndöt viszek, hiszen úgy is csomót fogok majd ott vásárolni.Amikor kész lettem eszembe jutott, hogy fel kell hívnom Lorénát,a londoni barátnőmet, hogy elintézte-e azt, amire kértem.Megkerestem a telefonom és elkezdtem tárcsázni.Kicsöng.
-Szia Vivi!Mikor indultok?Későn értek ide?-rohamozott le kérdéseivel egyből, ahogy szokott.
-Szia!8-kor indul a repülőnk, 5órás az út ami azt jelenti, hogy ottani időszámítás szerint este 11-kor landol a gépünk, ha minden igaz.-mondtam el neki minden információt gyorsan-Sikerült az a dolog, amire megkértelek?-tértem egyből a lényegre.Nagyon bíztam benne.Ő mindig mindent megold.Még az életem is rábíznám.
-Alap!Simán ment minden!Szerintem nagyon jót választottál.A cím: Bedford street 19.Basszus ,Vivi, neked honnan van erre pénzed?Most komolyan ez nagyon drága volt.-mondta csodálkozva.
-Amikor apa meghalt elég sok pénzt hagyott rám és anyára, vagyis rám sokkal többet, mint anyura és mivel akkor még csak 3hónapos volt anya az öcsémmel, amikor apu meghalt és a végrendeletet nem írta át, ezért mindent egyedül örököltem.-mondtam el neki a sztorit-Köszönöm, hogy megcsináltad!Isten vagy.Jövök neked eggyel.
-Már tudom is mit akarok!-hallottam a hangján, hogy mosolyog.Talán azt hiszi, hogy nem fogom megtenni, de érte bármit megtennék.-Találkoznunk kell majd Londonban!-ezt most nem is tudom, hogy gondolta.Természetes, hogy talizunk.
-Ehhez nem kellett volna felhasználnod a kérésedet!-és tényleg így gondoltam, már nagyon szeretném látni Lorit.5 éve nem találkoztunk, tehát van mit bepótolni.-Bocsi, de most mennem kell, még van csomó dolgom.Köszi még egyszer és majd talizunk!Puszi!-válaszát meg sem várva kinyomtam.Ezt már kb. mindenki megszokta, mert sosem szerettem búcsúzkodni, tehát mielőtt elköszönhettek volna tőlem letettem a telefont.
*Pár óra múlva*
-Szia!10perc és ott vagyok!Ja tényleg, ugye visszahozod majd a reptérről a kocsim?Nem akarom otthagyni.Tőlem használhatod is, engem nem zavar.Londonban úgy is kell vennem egy másikat.-gyorsan elhadartam neki mindent, mert nem akartam elkésni.
-Oké!Várlak és igen, szívesen visszahozom és engem sem zavarna, ha használnám a vadiúj Ferraridat.-az utolsó szót kihangsúlyozta.
-Akkor szia!!-kiabáltam neki, mint egy őrült aztán elindultam le a lépcsőn.Anyutól és az öcsémtől könnyes búcsút vettem.Anya százszor a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra és legyek jó kislány.Könyörgöm 17 éves vagyok.Ez az anyai aggódás néha kiborító.Kb. 2perc alatt elértem Barbiékhoz és türelmetlenül dudáltam, hogy szedje gyorsabban a formás kis seggét, mert elkésünk.Amikor végre sikeresen beszállt a kocsiba vettem egy nagy levegőt és ránéztem.Ő bíztatóan rám mosolygott, majd elindultunk.Az út néma csöndben telt.Néha, amikor valami jó zene ment a rádióban felhangosítottuk maxra és üvöltve énekeltünk, mint az őrültek.Háromnegyed óra alatt sikerült odaérni.Nika már várta 4 óriási bőröndnek a kíséretében.
-Végre, hogy itt vagytok!-mondta izgatottan-Muszáj sietnünk, mert még a végén lekéssük a gépet.-én csak bólogattam.Nika Barbihoz fordult és megölelte-Nagyon fogsz hiányozni!-ezzel le is tudva a búcsúzkodást ellépett Barbi mellől helyet hagyva nekem.Mélyen Barbi szemébe néztem.
-Nehogy sírj nekem te hülye!-de már késő volt.A szememet könny fátyol takarta el,amitől homályosan láttam.Ahogy láttam Barbinak is könnyek gyűltek a szemébe és ő is a sírás szélén állt, ahogy Nika is.Szép 3 kamaszlány sír egy repülőtér közepén.Jó látvány lehet.A szemem megtelt könnyekkel és elkezdtek lassan legördülni az arcomon.A sós könnycseppek szint marták a bőrömet.Mély sebet hagyott bennem minden könnycsepp, amit a mai nap hullattam.Megöleltem Barbit és el akartam neki mondani a monológomat, de csak ennyit tudtam kinyögni:
-Szeretlek!-még percekig állhattunk így, amikor hirtelen rátaláltam a hangomra.-Minden nap beszélni fogunk, hamar el fog telni és a szünetben jövünk haza, vagy te jössz Londonba.Vigyázz magadra és a Ferrarira, ami a mai naptól a tiéd!-ezzel átnyújtottam neki a kulcsokat és elindultunk, még dörmögött nekünk valami 'szeretlek titeket' félét, de mi nem fordultunk vissza.Nem tudtunk visszafordulni.Szörnyen nehéz volt itt hagyni az életem.Hiányozni fog a családom, a barátaim, az itt töltött percek, minden.A gép felszállt itt hagyva az életem, de egy dolgot magammal viszek a múltból, az emlékeimet.Miután felszállt a gép el is aludtam és az egész utat így töltöttem.
*Dominika szemszöge*
Nagyon nehéz volt mindent itt hagyni, de azzal a tudattal szálltam fel a gépre, hogy a múltban ért sérelmeket elfelejthetem és, hogy egy jobb élet vár rám.Az út háromnegyedét végig aludtam.Vivinek csak 10 perc kellett és el is aludt.Landolás előtt 5perccel ébresztettem fel.
-Ébredj Vivi!Mindjárt leszállunk.-szemein látszottak, hogy fáradt, de muszáj volt felébresztenem-Kezdődik az új életünk!-mosolyogtam rá és éreztem, hogy minden meg fog változni.Minden jobb lesz.
*Barbi szemszöge*
Szörnyen nehéz volt őket elengedni és még nehezebb volt kibírni sírás nélkül.Hiányozni fognak, nagyon.Még egy darabig néztem a sürgő-forgó embereket, majd beszálltam a kocsiba és a fejemet ráhajtottam a kormányra.Előtörtek a könnyeim, de már nem érdekel, már nem látják a barátnőim és csak ez számít.Mindig is azt akartam, hogy erősnek lássanak.Soha nem adtam fel semmit, mert azt akartam, hogy mindenki azt higgye erős vagyok, hogy engem nem kell vigasztalni, én mindent túl élek egyedül.De ez sosem volt így, a barátnőim nélkül sehol sem lennék és most elmentek, végleg itt hagytak.EGYEDÜL.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése