Prológus

Már nem bírunk magunkkal.Szörnyen izgulunk.Ja, igen én Vivian Earth vagyok.17éves fejemmel Görögországban élek.Anyukám görög, apukám angol, tehát én valami félvér szerűség vagyok.A többesszámban pedig az egyik legeslegjobb barátnőm van benne.Dominika Rowling, ő is 17éves, Amerikából származik és mellesleg az osztálytársam.És azon izgulunk annyira, hogy a következő és egyben utolsó gimnáziumi évünket melyik iskolában fogjuk tölteni.Volt egy fotópályázat, amire párban lehetett jelentkezni és mi Dominikával úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk.A feladat csupán egy jó fotó elkészítése volt.A főnyeremény pedig az, hogy a páros cserediák lehet egy évig egy londoni iskolában.A képünk bejutott az első három közé és pár perc múlva hirdetik ki a nyerteseket.Annyira szeretnék nyerni, még sosem voltam Londonban, csak egy probléma van.A probléma neve nem más, mint Barbara Smith.A másik legeslegjobb barátnőm, de sajnos ő nem jöhetne velünk és mi nem is szeretnénk itt hagyni.

-Itt a víz, amit kértetek.Na, mikor derül már ki?-kérdezte és közben az izgalomtól csillogó szemeivel minket vizslatott.Annyira izgul, mintha az ő jövője függne ettől.Túl jófej.Lehet, hogy alig várja már, hogy elmenjünk.Tudtam, hogy ez nem igaz és, hogy nem akarja, hogy elmenjünk.Nagyon fájni fog neki, ha mi nyerünk, de ő mégis velünk fog örülni.Mindig is ilyen volt.Elfojtja az érzéseit.Félek attól, hogy egyedül kell hagynunk, ha nyerünk.A legrosszabb, hogy nem jöhetne velünk.A hangosbemondóban meghallottam egy férfi hangját, aki megkérte a versenyzőket, hogy menjenek fel a színpadra.Nikával egymásra néztünk és elindultunk a színpad felé.Még hallottam, hogy Barbi valami 'szurkolok' félét mond.Felértünk a színpadra.Nika megfogta a kezem, amitől kicsit megnyugodtam, de a szívem őrült tempóba váltott, már az ájulás szélén voltam.Éreztem, hogy az arcom elfehéredik és ekkor végre kimondták a két nevet.

-És a győztes kép készítői: Dominika Rowling és Vivian Earth.Ők mehetnek egy évre Londonba cserediáknak.Gratlálunk a többieknek is, több szász kép érkezett a pályázatra.-magyarázott nekünk a férfi,de én nem figyeltem, mert ép a hallottakat dolgoztam fel.El sem hiszem.Nyertünk!Boldogan kerestem Barbit a tömegben, de amint megláttam könnybe lábadt a szemem.Barbi sír.Hitetlenkedve néztem rá.Egész életemben négyszer láttam sírni, pedig 10 éve ismerem.De aztán erőt vett magán és letörölte a könnyiet.Elmondták, hogy holnap este indul a repülőnk és félnyolcra a reptéren kell lennünk.Félóra múlva végre elindulhattunk, de nem haza mentünk hanem Barbihoz, mert megbeszéltük, hogy az utolsó itt töltött éjszakánkat együtt töltjük.Örültem, hogy teljesült az álmunk, de szomorú voltam, mert itt kell hagynunk Barbit.Egész este beszélgettünk.
-Azért valamire megkérhetlek titeket?-csak bólogattunk Nikával, mert nem értettük, hogy hogyan kérezhet ilyet, szerintünk ez természetes.-Soha ne felejtsetek el engem, oké?-na itt lábadt könnybe a szemem.Ahogy láttam Nika is a sírás szélén állt.Amikor rátaláltam a hangomra megtörtem a csendet.
-Barbi!Tudhatnád, hogy iszonyatosan szeretünk téged és nem felejtunk el soha.Érted?!Soha!Igaz Nikus?

-Persze, hogy nem Barbi!Ne is értem, hogy kérdezhetsz ilyet.Az este további része már vidáman telt el.Mivel Barbi 12éves koráig Londonban élt gondoltam megkérdezem, hogy milyen London.

-London?!-kérdezett vissza, miközben valami fura fejet vágott, ami legjobban egy koalára emlékeztetett.Ezen persze mindenki röhögni kezdett és amikor sikerült abbahagyni a nevetést már a földön fetrengtünk-Tehát London.Gyönyörű város, kedves emberekkel.Imádni fogjátok-mosolygott ránk.Egyszer csak megcsörrent a telóm.Anya hívott.Ajjj!Teljesen kiment a fejemből, hogy fel kéne hívnom, hogy tudassam vele győztünk.Gyorsan felvettem a telefont.
-Szia anya!Ne haragudj csak ki...-próbálkoztam kimagyarázni magam, de félbeszakított.
-Jójó, nemérdekes!Csak a lényeget!-a hangja izgatottságot tükrözött.
-Tehát, mi nyertünk-itt anya egy nagyot sikított, mint egy tini, aki most találkozott a kedvenc sztárjával.Amikor abbahagyta a sikítást folytattam.-,a gépünk holnap este 8-kor indul, ezért 7:30-ra ki kell menni a reptérre.Legkésőbb reggel 10-re otthon vagyok.-mondtam el neki mindent egy szuszra.
-Jól van, kicsim!Gratulálok és szeretlek!Puszi!-meg sem várva a válaszomat letette.Erre mindkét lány felém fordult.
-Van egy nagy ötletünk.-néztek rám nagy szemekkel.Ez rosszat jelent.Megrémülve néztem vissza rájuk.-Nyugi.Nem para.Csak arra gondoltunk, hogy lemehetnénk a partra.Fürödnénk, napoznánk...-nem hagytam,hogy befejezze.
-Igen, Barbikám tudod ezzel, csak annyi a probléma, hogy napra is szükség van, amit nem hiszem, hogy megkapunk este féltízkor.Tehát marad a fürdés.-mindketten óriási szemekkel néztek rám.Máskor több ezer érvem lenne, hogy miért ne menjünk, de most  valahogy egy sem jutott eszembe.-Szóval öltözzünk és irány a part.